Tiszajenő KSE – Kunhegyes ESE 0-2 (0-1)
Minden meccs fontos, de a KESE csapata elérkezett a bajnokság egyik legfontosabb mérkőzéséhez. Az ellenfél a Tiszajenő csapata volt, amely az őszre masszív megye kettes középcsapattá érett, és a dobogósok is csak izzadságszagú módon tudtak innen hazavinni pontot, ha egyáltalán tudtak. A Szászberek példul nem tudott, 3-1 arányban maradt alul, de a Martfű is csak 2-1 arányban tudott diadalmaskodni, amit a meccsen látottak alapján nem is feltétlenül érdemelt meg. Simán csak a Cibakháza tudott itt nyerni az ősszel, ezen kívül szintén az ősz folyamán a Cserkeszőlő vitte el a három pontot, viszont a legmeglepőbb a Jászalsószentgyörgy tavaszi győzelme volt. Nekünk a tét az volt, hogy bebiztosítsuk a bajnoki címet, lehetett volna nyomasztó is, de szerencsére nem így lett. A Tiszajenő győzelme esetén egy helyet előre léphetett volna, a hetedikről a hatodik pozícióba, a mi szemünkkel nem volt akkora tét, mint a KESE esetében.
Csapatunkból Szóládi Levente sárga lapok, Szász Tibor pedig munka miatt hiányzott, de összességében jól fel tudtunk állni a mérkőzésre. A körülmények kifogástalannak minősíthetők, amelyért elsősorban a tiszajenői csapat mindenese Polgár Lajos érdemel elismerést, mert nyilvánvaló, hogy az ideális környezetet pénzből lehet megteremteni, de a támogatókat megtalálni, a támogatásokat hatékonyan felhasználni már emberi tényező. Bár túl gyakran nem jártunk Tiszajenőre, de még vannak akik emlékeznek a régi 5-6 négyzetméter területű öltözőre, meg a jelenlegi helyén a korábbi dimbes-dombos, kikopott füvű kőkemény pályára, ami be sem volt kerítve. Ahhoz képest most extra körülmények vannak, számunkra csupán az volt kellemetlen, hogy a pálya szélességéből mindkkét oldalon hiányzik 4-5 méter.
A kezdés után a csapatok egyenrangú felekként küzdöttek, a KESE rendezett volt fejben, játékosai mentek előre is, de labdavesztés után gyorsan visszarendeződtek. A hazai csapat a pályán is – és a kispadon is – feltűnően motivált volt, bár árnyalatnyival többet kezdeményeztünk, de mégis gyors támadásokkal a jenői támadók is pillanatok alatt a kapunk előtt voltak. Bár hazai oldalról voltak akik, ezt gólveszélyesnek ítélték, mi mégsem rágtuk le a körmünket az izgalomtól. Egy alkalom volt, amikor az egyik hazai támadó valamivel a 16-os vonalon belül rosszul vett át egy labdát, amiből lövőhelyzet lehetett volna. Aztán a huszadik perc tájékán már nagyon gólszagú események is történtek. A mi részünkről Rózsa István vagy 23 méterről zavartalanul célozhatta meg a hazai kaput, az erős lövés után a labda a balkapufa tövéről pattant keresztbe a kapu előtt, a kipattanót balról 10 méterről Kocsis Tamás próbálta a hoszzú sarokba bombázni, de a labda a kapu előtt keresztbe suhant el, ráadásul a középen érkező Szabó Dávid is csaknem elérte. A kapufa csak 1-2 centin múlott, hogy nem lett gól, de a lehetőség a kipattanónál is adott volt. A Tiszajenő oldaláról az utólag leginkább vitatott esemény történt, amikor egy baloldali beadás után a felpattanó labdát a hátrahúzódó Kocsis Tamás fejmagasságból próbálta kirúgni. A mi kispadunkról úgy látszott, hogy a játékosunk a labdát rúgta el, hogy volt-e kontakt az nem látszott. Tény, hogy később a játékost lecserélték, de a történtek felidézésénél voltak akik a szenvedő fél felelősségét is firtatták, hogy mélyre hajolt. Azt gondolom, hogy a videofelvétel megnézése után okosabbak lehetünk. A feszültség fokozódott a pályán is, de a kispadok között is csaknem tettlegességig fajult. A szóváltást követően a hazai kispadról leginkább egy olyan egyén fenyegetőzött, akinek az égvilágon semmi joga nem volt ott lenni, és nem volt túl pozitív reklámja a legmagyarabb szlovákiai futballcsapatnak, amelynek a címerét viselte a mezén, de még vállalt kétes szerepet a mérkőzés végén is. Az események után fölénybe kerültünk és a félidő hátralévő részében gólokkal megnyerhettük volna a meccset.
24. perc: Kocsis Tamás kapott jó indítást a baloldalon, bátran futotta meg a védőjét, az alapvonal közeléből középre lőtte a labdát , Szabó Dávid jól érkezett, és négy méterről a léc alá vágta. 0-1. Szép támadás volt.
A Tiszajenő csapata megzavarodott, egymás után alakultak ki a helyzetek, illetve a kapura lövési lehetőségek. A gól után pár perccel Kocsis Tamás buktatásáért jutottunk büntetőhöz, amivel sajnos nem tudtunk élni zsinórban immár harmadik alkalommal. Most Csontos Ádám futott a labdának, de azt a kapu bal felső sarka fölé lőtte. Szerencsére nem fogta meg a csapatot az elhibázott tizenegyes, mert támadásaink folyamatos nyomás alatt tartották a jenői kaput, amiből csak időnként tudott kitörni a hazai csapat. Ebben az időszakban több gólhelyzetünk akadt, Kocsis Tamás és Tyukodi Attila is szerezhetett volna gólokat, a középpályáról pedig Rózsa István volt a legvállalkozóbb kedvében, többször is kecsegtető helyzetből lőhette el a labdát, de a kaput csak egyszer találta el, viszont akkor a hazai kapus védett. Ezekkel a lövésekkel még annyi probléma volt, hogy egyszer Tyukodi Attilát, egyszer pedig Szabó Dávidot lehetett volna 100%-os helyzetbe hozni lövés helyett. Összességében a szünetben a helyzetek alapján gólokkal kellett volna vezetnünk.
A második félidőben nem folytatódott a korábban látott gólratörő játék. Az látszott, hogy csapatunk ura helyzetnek, de a támadásokat nem annyira erőltettük, gyakran dugtuk el a labdát, amely sokat járt lábról lábra hátul is. A hazaiak nem nagyon akartak kinyílni, így sokáig hagyták, hogy passzolgassunk.
59. perc: Már közel negyedóra telt el a második félidőből komoly izgalom nélkül, amikor az aktívan focizó balhátvédünk, Tyukodi Márk célozhatta meg a kaput vagy 23 méterről, az életerős lövés után a labda Tyukodi Attila hátán az alapvonaltól úgy 12 méterre irányt változtatott, és a kapu jobb alsó sarkában akadt meg. 0-2. A video itt is perdöntő lesz. A hazai véleménnyel szemben azt gondoljuk, hogy a labda a kaput találta volna el, bár az irányváltoztatás a kapus esélyeit rontotta.
A mérkőzés utolsó félórája sem hozott túl sok eseményt. A hazaiak részéről volt egy olyan baloldali támadás, amely nem kis kalamajkát eredményezett, de végül a tizenhatos csücske környékén Csontos Ádám és Tyukodi Roland elhárították a veszélyt. A másik oldalon Rózsa István jól eltalált lövését látványosan védte a hazai kapus. Igazából a hazai játékosok becsületből mentek előre, de túl sok meggyőződés nem volt a támadásaikban. A KESE játékosai pedig megfontoltan passzolgattak amíg hagyták nekik, múlatták az időt. Csak ritkán volt 1-1 hosszabb indítás, a kapuk gyakorlatilag alig kerültek veszélybe. Így jutottunk a mérkőzés utolsó perceihez, és időközben fontos teendő is akadt, el kellett menni az autókhoz a bajnoki címet ünneplő pezsgőért, amiből ismét galiba lett. De közben ment a mérkőzés is. Ekkor történt egy másik esemény, amely a hazaiak számára problémás lett. Egy ártalmatlan helyzetben a Tiszajenő egyik néhány perccel korábban beállt játékosa 1-2 perccel a rendes játékidő letelte előtt fájdalmas kiáltás közben terült el a büntetőterületünkön belül. Bár a közelben tartózkodtam, a hangra rögtön odafigyeltem, de a hazai játékos elérhető közelségében nem láttam sem labdát, sem játékost. Később Gácsi Zsolt vállalta magára, hogy véletlenül a játékos lábára lépett. Itt ismét nézzük meg a videofelvételt, mert nem tudom megítélni, hogy történt-e valami, ha igen, akkor kellett volna-e lenni következményének.
A pályán történtekről ennyi a beszámoló, mert a bejárati kapuhoz érkeztünk, ahol nem engedtek benünket a sportelepre és maradék 3-4 percben arról szólt a vita, hogy a pezsgőt be lehet-e vinni, a ha nem, akkor miért nem, és hogyan lehet az, hogy még a teremsportágakban is egy bajnoki vagy kupagyőzelem után a játékosok a pályán pezsgőznek, illetve pezsgővel locsolják egymást. Ekkor megint jelentős szerepet vállalt magára a korábban említett DAC címeres mezbe öltözött ember, akinek semmiféle hivatalos minősége nem volt, a kispadra nem volt beírva, rendezői mellényt se akkor, se előtte nem viselt, de mégis fontosnak érezte, hogy a kötekedés szószólója legyen, amikor pedig a stílusának megfelelő választ kapott, akkor ismét verekedni akart. Azt nem tudni, hogy ki lehetett ő, milyen funkcióval, de az biztos, hogy ebben a megyében nem volt sem jegyzett futballista, sem ismert sportvezető. A stílusából kiindulva, valamilyen küzdősportban jeleskedhetett, mert mindig a verekedést helyezte előtérbe. Jellemző, hogy a korábban leírt sérülés miatt lecserélt tiszajenői játékos – megérdemli, hogy leírjam a nevét – Hornyik Zoltán is kérte a rendezőket, hogy “Engedjétek már be őket, csak ünnepelni akarnak!” De a hatalom az hatalom, a szabály az szabály, kénytelenek voltunk a mérkőzés lefújását a kapuban kivárni.
A győzelemmel csapatunk behozhatatlan előnyre tett szert, a hátralévő két forduló – ami számunkra csak egy meccset jelent – eredményeitől függetlenülk megnyertük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei II. osztályú bajnokságot. Az utolsó fordulóban, két hét múlva, Martfűt fogadjuk egy rangadón, amelynek tétje számunkra egy tisztességes mérkőzésen bizonyítani, hogy ebben az osztályban mi vagyunk a legjobbak, ellenfelünknek és a Szászbereknek viszont a második és harmadik helyezés megszerzése szempontjából nagy jelentősége lehet.