Mezőtúri AFC – Kunhegyes ESE 2-0 (1-0)
Újabb erős középcsapat otthonában kellett pályára lépni a KESE csapatának. Nem vitás, hogy ellenfelünk erősebb állománnyal rendelkezik, de ősszel is a játék képe alapján túlzott különbséggel vesztettünk ellenük, a télen nagyon döntetlenszagú meccsen kaptunk ki 3-2 arányban az örményesi műfüvön, nem utolsó sorban pedig szinte ugyanúgy állnak a táblázaton, mint a Jánoshida, akik ellen az első fordulóban teljesen egyenrangúak voltunk, a végén pedig inkább ők örülhettek a döntetlennek. A leírtak alapján nem feltartott kezekkel utaztunk Mezőtúrra, úgy gondoltuk, hogy Jánoshida ellen mutatott teljesítmény elég lehet itt is pontszerzésre.
Kellemetlen a pálya hosszában fújó hűvös szélben, de napsütéses szép időben kezdődött a mérkőzés. A pálya katasztrofálisan rossz volt, ránézésre egyenletesen helyenként már zöldbe hajó barnás színű, de a fű alatt teljesen szét volt taposva, és kőkeményre kiszáradva. A lapos passz eredményesen nemigen létezett, a levegőben szálló labdáknál pedig az erős szél zavarta a játékot.
A hátszéllel kezdő MAFC kezdett jobban, mezőnyfölénye pedig az egész első félidőben megmaradt. Nem volt ez a fölény nyomasztó, hiszen az egész első félidőben összesen ha 2-3 helyzete lett belőle a hazaiaknak, de a játékidő nagyobb részében a mi térfelünkön folyt a játék, amelynek irama nem volt rossz, de a színvonal meglehetősen “falusi” volt, mert a pálya egyenetlen talaja, valamint az erős szél mindkét csapatot egyformán zavarta. A pályával, a széllel és a labdával vívott küzdelemben a semmiből korán vezetést szerzett a MAFC.
6. perc: Egy a jobboldalon előre ívelt labdára teljesen feleslegesen futott ki kapusunk csaknem a tizenhatos sarkáig, ahol egy védőnk egyébként is tudott volna tisztázni, a hármas ütközetben a labda megszerzése reménytelen vállalkozás volt, a lecsorgó labda pedig éppen Pesti Zoltán elé pattant, aki rögtön megcélozta az üresen maradt kapunkat, a labda úgy gurult a hálóba, hogy a visszafutó védőnk utolérte a gólvonalon, de kirúgni nem sikerült neki. 1-0.
A hazai csapat fölényével folytatódott a mérkőzés, amelyet a küzdelem jellemzett, de igazából szép és pontos játékot egyik csapat részéről sem láthattunk, igaz erre a körülmények sem voltak megfelelőek. Sokkal többet kezdeményezett a hátszéllel – ekkor még az igazi hátszéllel játszó – játszó MAFC, de működött a védekezésünk, így csak kisebb lehetősek adódtak, a legjobban akkor emelkedett meg a pulzusunk, amikor egy újabb felesleges kapuskifutást láthattunk, amiből nem lett akkora galiba, mint korábban. A 20. perc tájékán kénytelenek voltunk kapust cserélni, mert egy hazai támadó a vállával ütközött a kapusunk fejének, amikor annak már a kezében volt a labda. Az ütközés miatt percekig kellett ápolni Posta Alexet, aki nem tudta folytatni a játékot, le kellett cserélni, a “bűnös” pedig sárga lapot kapott. A frissen beállt Csík Richárdot gyorsan tesztelték a hazai játékosok, első labdaérintésére egy 35 méteres, a bal felső sarok irányába küldött erős lövést nagy bravúrral tolt a felső lécre. Foci szempontjából ez volt a mérkőzés legszebb jelenete. A félidő második felébe a ritka ellentámadásokból még belefért két KESE lehetőség is, előbb Pékó Richárd a tizenhatos vonalon, a kapuval szemben találta magát tiszta lövőhelyzetben, de lövés helyett passzolt, amiből Kocsis Tamás a korábbinál rosszabb helyzetből a kapus kezébe lőtte a labdát. A másik lehetőség Fábián Bence előtt adódott, egy jobbról átívelt labda átszállt mindenki felett, éppen a lábára hullott, amit kapásból vagy 7 méterről kapásból lehetett volna a kapu irányába bombázni, ehelyett a vaktában középre passzolt labdát kivágták a kapu előteréből a hazai játékosok. A félidőben egy potyagóllal vezetett a nagy mezőnyfölényben játszó, a szél támogatását élvező Mezőtúr.
A fordulást követően a szél a KESE támadásit támogatta, bár nem volt nagy fölényben a csapatunk, de a második 45 perc alatt összességében inkább a mi játékunk dominált, a minimum az, hogy teljesen kiegyenlítődött a játék. A küzdelem folytatódott, a szél sem állt el, a pálya meg végképp nem lett egyenletesebb a második félidőre, éppen úgy pattogott rajta a labda, mint korábban. A nagy küzdelemben helyzet sokáig nemigen adódott, pedig támadóink közül Fábián Bence igencsak aktivizálta magát, többször is kellemetlen helyzetbe hozta a hazai védőket. Elfogult agyunk három alkalommal is büntetőt jelzett, de a második százszázalékos büntető volt, egyértelműen kirúgta a lábát a védője, de miután felugrott és még próbálta tovább vinni az akciót, ismét kapott egy rúgást, ami ha az elsőt nézzük kisebb volt, de ha már az elsőt nem adta meg a játékvezető, akkor a másodikat illet volna, ha 5 másodperc alatt kétszer rúgják fel ugyanazt a játékost. A büntetőgyanús eseteken kívül volt egy helyzet, ami Szintén Fábián Bence nevéhez fűződik, egy jó kiugratással a baloldalon elvitte a labdát a kifutó kapus mellett, de éles szögből nem vállalta el a kapura lövést, a beadása pedig erős volt és pontatlan. Majdnem olyan lehetőség volt, amiből a MAFC a vezető gólt rúgta. A büntetőkön kívül a játékvezetés teljesen kiszámíthatatlanná vált, teljesen egyoldalúvá vált az ítélkezés, ellenünk a legkisebb apróságokért is szabadrúgás járt, javunkra pedig a súlyosabb szabálytalanságért sem járt semmi. A tizenegyes szituációkon túl a legmulatságosabb jelenet az volt, amikor mezőtúri támadásnál a jobbról beívelt labda a másik oldalon kipattogott az oldalvonalon túlra, akkor a közröhej és a felháborodás ellenére a MAFC dobhatott bedobást. Senkinek esélye sem volt a beadásba beleérni. A slusszpoén pedig még hátra volt.
75. perc: Középen birkóztak a játékosok, a kaputól vagy félméteres lesen álló Rupa Róberthez passzoltak, aki átvette a labdát, majd senkitől sem zavartatva vagy 10 méterről laposan a kapunkba lőtte. 2-0. Annyira egyértelmű les volt, hogy szinte érthetetlen volt az egész. Csaknem vonalból bőven át lehetett látni a játékosok között, és a hazai csatár volt közelebb a kapuhoz. Aztán volt nagy reklamálás, 2 sárgalap a felháborodás lecsillapítására, végső soron a játékvezetők lezárták a meccset. Jellemző az egyébként rutinos asszisztens zavarára, hogy arra kérdésre, hogy “ki volt aki miatt ez az eset nem volt les” az lett a válasz, hogy “senki”.
A hátralévő időben sem történt sok változás, a részben kényszerű cserék miatt némileg átalakult csapatunk is erőlködött, de már a korábbinál kisebb meggyőződéssel. Ettől függetlenül még volt egy lehetőségünk, amit Pékó Richárd góllal fejezett be, nem is volt les, de egy korábbi, a labdától vagy 20 méterre vélt szabálytalanságot a ziccer befejezése közben lefújt a játékvezető.
Így ért véget a mérkőzés, amelyen igazából helyt állt csapatunk. A mérkőzés elején bekapott balszerencsés gól nem zavarta meg annyira játékosainkat, hogy ne tudtak volna talpra állni. Első félidőben a természet adta szembe széllel, a második félidőben pedig a játékvezetésből származóval kellett volna megbirkóznunk, ehhez pedig jelenlegi helyzetünkben nem vagyunk elég erősek. Nem vigasz, de panaszunk jogosságát támasztja alá, hogy a nézőtéren lévő, több megye egyes játékvezető közül az egyik mosolyogva mondta, hogy “a nézőtéren erősen megoszlottak a vélemények a vitatott esetekről”. A vendégrendezőként jelenlévő kísérőnknek pedig a cseppet sem kötekedő kérdésére az volt a válasz, hogy “tévedni emberi dolog”. Jó tudni, hogy igazunk van, csak éppen semmit nem érünk vele.