Bánhalmai SE – Kunhegyes ESE 1-5 (0-4)
Az utazás szempontjából meglehetÅ‘sen takarékos megoldást hozott a sorsolás a Megyei Magyar Kupa 1. fordulójában. Ahogy a sorsoláshoz kapcsolódó, területi elven kialakÃtott csoportokat elnézegetjük, a világ végére a legrosszabb esetben sem kellett volna utazni, de a lehetÅ‘ legközelebbi ellenféllel kellett megütköznünk a továbbjutásért. A távolságra jellemzÅ‘, hogy néhány vállalkozó kedvű utánpótlás játékosunk kerékpáron utazott az idegenbeli kuparangadót megnézni.
Csapatunk kerete nem igazán hasonlÃtott a hétvégi mérkÅ‘zéshez képest, volt 7 új arc, de a kezdÅ‘ben is volt 6 változás. A cél a továbbjutáson túl az volt, hogy azért ne legyen már izgalom az utolsó pillanatig a gyÅ‘zelem kapcsán. Érdekesség, hogy az ellenfél játékosai között is heten kunhegyesiek voltak, pedig nem is volt ott mindegyik. Az viszont kissé elgondolkodtató, hogy a két kapus is, nekünk pedig igazi tartalékkapusunk sincs, edzésen gyakran elÅ‘fordul, hogy csak a fÅ‘rendezÅ‘nk áll a háló elé, rossz esetben még Å‘ sem.
Ami a mérkÅ‘zés izgalmait illeti, hát az nem sok volt, három perc után már két góllal vezettünk, eldÅ‘lni látszott a továbbjutás sorsa. Kérdés merült fel, hogy ilyen tempóban mennyi lesz a végeredmény, de a gyors gólok után rendezte sorait a Bánhalma, talán túlságosan megnyugtatták a KESE játékosait is a korán szerzett találatok, és kiegyenlÃtettebb lett a játék. Izgalom nem volt csak gyakori bosszúság a sok elkövetett pontatlanság láttán. A vérnyomásunk csak akkor emelkedett némileg, amikor az egyik “elszármazott” hazai támadó az ideálisnál idÅ‘nként keményebbre vette a figurát, bár nyilván nem esett jól a szenvedÅ‘ félnek, mi inkább azon aggódtunk nehogy sérülés legyen a vége. Az idÅ‘ múlásával még kétszer betaláltak játékosaink Tóbiás Máté kapujába, Ãgy már egészen biztosnak tűnt a továbbjutás, de a gyakori bosszankodás megmaradt a félidÅ‘ végéig. Gondoltuk, majd a szünetben rendezÅ‘dnek a dolgok, de ezt utólag bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem Ãgy történt, sÅ‘t, ha lehet mondani, idÅ‘nként már a bosszankodás túllépte az ideálisnak mondható ingerküszöböt is. A szünetben megbeszélt bátor támadójátékból semmi nem lett, bár végig fölényben voltunk, ez pedig még akkor is igaz, ha a második félidÅ‘ közepén a hazaiak szépÃtettek. Rengeteg hibával játszottunk, ebben pedig a távolról szép zöld, közelrÅ‘l viszont nem igazán egyenletes talaj is közrejátszott. A már emlÃtett hazai támadó vitt némi izgalmat a játékba, azon túl, hogy a mérkÅ‘zésen egyértelműen Å‘ volt a legveszélyesebb bánhalmi minden értelemben. Kapunkra is a legnagyobb veszélyt jelentette, de játékosaink, elsÅ‘sorban Kovács GergÅ‘ testi épségére is. A sok szabálytalanság ellenére a játékvezetÅ‘ – emlékeink szerint egykori dózsás osztály és csapattársa – némi részrehajlással, nem látta indokoltnak sárga lappal figyelmeztetni. A mérkÅ‘zésen végül Kocsis Tamás állÃtotta be a végeredményt az utolsó percekben, bár a lefújásig egyszer még a keresztlécet is telibe bombázta.
A látottak alapján realizálódott a csapatok közötti különbség, biztosan jutott tovább a KESE, bár a kétosztálynyi különbség, illetve a játékerÅ‘beli különbség miatt ez elvárható volt, annak ellenére, hogy ilyen kerettel, ilyen kezdÅ‘csapattal még sosem játszott a KESE. Az emlékek között nem kell az Å‘skorba visszamenni, bár nem is tegnap volt, amikor 11 éve elÅ‘fordult, hogy negatÃv szenzációként nem jutottunk tovább ebbÅ‘l a párharcból. Azt azonban mindenképpen le kell Ãrni, hogy amit Bánhalmán a játékosok és az egyesület vezetése a helyi futballért tesz, illetve ahogyan a játékosok a focihoz állnak, az mindenképpen maximális elismerést érdemel.