Kunhegyes ESE – Kunszentmártoni TE 3-1 (1-1)
Ismét egy olyan mérkőzés következett, amelyiken lehetett esélyünk, soros ellenfelünk ugyanis csak néhány hellyel áll előrébb a tabellán nálunk, ez pedig mindenképpen azt vetítette előre, hogy az átlagosnál szorosabb összecsapásra van kilátás, a végén pedig a pontok elosztása is kérdéses lehet, nemcsak az eredményben megnyilvánuló különbség. A KuTE ősi ellenfél, velünk együtt is voltak fényesebb időszakok a történetében, a település és a csapat helyzete is sokban hasonlít a miénkre, de azért a felnőtt csapat szintjén most valamivel előttünk járnak. Csapatunkból voltak hiányzók, a már megszokott távollévőkön kívül most Csík Richárd és Szabó Dávid, valamint a fiatalabbak közül Molnár Máté hiányzott családi okok miatt. A KuTE vezetői nem panaszkodtak, hogy tartalékosak lennének.
A mérkőzést jobban kezdte a vendégcsapat, ami azt jelenti, hogy az első tíz percben labdabirtoklásban jobbak voltak, némi fölényt harcoltak ki, de igazából nem kellett lerágni a körmünket az izgalomtól, gólveszélyes támadásra nem tellett ebből a fölényből. A játék a tizedik perc környékén kiegyenlítődött, ezután a két csapat nagyjából egyformán birtokolta a labdát, hol egyik, hol másik térfélen folyt a játék, a kapuk azonban nemigen kerültek veszélybe. Ez egészen a 25. percig volt így, amikor azonban a KESE előtt óriási gólszerzési lehetőség adódott. Kocsis Tamás vezethette a KuTE kapujára a labdát, jól állt be a labda mögé, szabályosan a védő nem tudta megakadályozni, hogy a büntetőterületen belülre jusson, majd tökéletes ziccerben vagy tíz méterről, laposan, húsz centivel a balkapufa mellé lőjön. Nagy helyzet volt, a gól után érdekes, de kevéssé érthető dolgok történtek, a lényeg azonban, hogy egyik legrutinosabb játékosunk önként elhagyta a pályát. A helyzet összekuszálásában még az is szerepet kapott, hogy Fábián Gábort combsérülés miatt le kellett cserélni, de korántsem biztos, hogy a vendégek vezető gólja ennek a zűrzavarnak volt köszönhető, egy olyan játékhelyzetből, amilyenre egyébként számítottunk, és melyre elméletben felkészültünk.
29. perc: A kunszenti csapat végezhetett el szabadrúgást a térfelünk közepéről, balról. A nagyjából az ötösre érkező beívelésre feleslegesen jött ki apró termetű, fiatal kapusunk, mert egyszerűen nem volt reális esélye a labdával találkozni az ellenfél előre húzódó két erős fizikumú, kétméteres belső védője, illetve a velük való küzdelmet felvenni próbáló védőink között. Ahogy előzetesen borítékolható volt, a küzdelmet a két colos vendégvédő nyerte, illetve kapusunknak sansza sem volt a labdához hozzáférni, így a két óriás közül Vincze Zoltán bólintotta a labdát az üresen maradt kapu közepébe. 0-1.
A Kunszentmárton vezető gólja nem változtatott igazából a játék képén, sőt talán még kicsit fel is tüzelte a KESE játékosait, mert kicsit mintha nagyobb elánnal folytatták volna a meccset, pedig mostanában inkább abban volt részünk, hogy egy-egy bekapott gól után olyan zavar keletkezik, hogy gyorsan tud duplázni az ellenfél, egyszerűbben mondva kettesével kapjuk a gólokat. Most azonban nem így történt, legalább ott folytattuk, mint a bekapott gól előtt, sőt talán még serkentőleg is hatott, hogy hátrányba kerültünk. Ennek a motivált játéknak viszonylag gyorsan meg is lett az eredménye.
35. perc: Egy jobboldalon vezetett támadás végén a Pékó Richárd által beívelt labdát a lesre állítással próbálkozó, de késve kimozduló kunszenti védők közül Szentesi Tamás szép fejessel küldte a vendégek kapujának jobb alsó sarkába. 1-1.
A gyors egyenlítő gól után sem történt változás a játék képében, folytatódott a kiegyenlített, nem túl nagyiramú, gyakori hibákkal spékelt, inkább küzdelmes, mintsem színvonalas játék, kevés gólveszéllyel. A félidő eredménye a realitást tükrözte, igazságos volt, mindkét csapat nagyjából egyformán teljesített. Az egyébként sem acélos keretünk a félidő felénél látszólag tovább gyengült, de a pályán lévők összerázódtak, akartak, és tettek is az eredményért. Ez ugyanúgy igaz a kapusra, mint a mezőnyjátékosokra.
A szünet után még az újbóli bemelegedés időszakában megfordult az eredmény, leírható, hogy a mérkőzés alakulása számunkra kedvező fordulatot vett, ugyanis – csapatunk szokatlan körülmények – egy pontrúgás után megszerezte a vezetést.
48. perc: Kis Attila jobboldalról végzett el szögletrúgást. A becsavart labda a rövidre érkező játékosainkon vagy a védőkön tovább csúszott a hosszúra, amely éppen a hosszú ötös sarkán érkező Tyukodi Attila lábára érkezett, aki kapásból a rövidbe vágta a labdát. 2-1.
Érdekesség, hogy a mérkőzésen potyogtak a gólok, de igazából a játék képén nem igazán látszott változás, a csapatok ugyanabban a ritmusban és stílusban folytatták, amilyenben korábban. Így volt ez most is, az egyébként masszívan védekező csapatok nemigen riogatták ellenfelük kapusait, ugyanazt láthattuk tőlük a mérkőzés egészében. A kunszenti csapat ugyan hátrányba került, de nem változtatott a támadások intenzitásán, a komótos tempón, a túlbiztosított felálláson, semmiféle kockázatot nem vállalt az egyenlítés érdekében, támadásait ugyanolyan kényelmesen szövögette, mint a mérkőzés egészében. Igazából csak az tűnt fel időnként, hogy a KESE mennyire nem sietteti a játékot. Írhatnám, hogy taktikusan játszottunk az idővel, de az az igazság, hogy ilyen játék sosem volt jellemzője a kunhegyesi focinak, és most sem hangzott el ezzel kapcsolatos utasítás. A lényeg, hogy telt az idő – szokatlan módon – vezettünk, vártuk az idő múlását, és meg kell jegyezni, hogy ezen a meccsen a játékvezetői felfogás is nekünk kedvezett. Hogy mennyire akart nyerni a KuTE, azt nem tudni, de látszani az látszott, hogy annyira azért nem igyekeznek, talán várták, hogy majd csak találnak egy gólt. Az igazság az, hogy a mi fejünkben is megfordultak sötét gondolatok, ahogy telt az idő, mindig eszünkbe jutott, hogy ennyi perc játék után tavasszal még nem vezettünk, ha meg a pesszimista énünk szólalt meg, akkor az jött elő, hogy hátra van még az utolsó öt perc, na és a hosszabbítás is. Már csak vagy tíz perc lehetett hátra, amikor egy előrerúgott labdára rosszul mozdult ki a kunszenti kapus, és addig szerencsétlenkedtek védőtársával, meg egy támadónkkal, hogy a labda játékosunkhoz – talán Pékó Richárdhoz – került az üres kapuval szemben, a kaputól vagy 30 méterre. Ekkor azonban a játékvezető sípja még mentette a KuTE csapatát a harmadik góltól, az okot még most sem tudjuk, de úgy érezzük, hogy ezzel egy gólt vett el tőlünk a játékvezető, mivel nem volt szabálytalanság. Már kezdtünk azon rágódni, hogy mi lesz, ha az utolsó pillanatokban vagy a hosszabbításban tényleg talál egy gólt az ellenfél, és ezen a játékvezetői ítéleten megy el a győzelem, márpedig abból nálunk nem sok van, így mindentől függetlenül nagyon fájt volna, ha így történik. Aztán nem így történt, az a bizonyos ítélet pedig jelentéktelenné vált.
88. perc: A KuTE térfelének közepén szabadrúgáshoz jutott a KESE. Rózsa Sándor gyorsan elvégzett passzal hozta játékba a baloldalon a tizenhatos sarka közelében tartózkodó Tyukodi Attilát, aki átvétel után befelé vezette a tizenhatos előtt a labdát, majd amikor közelített a rövid kapufa vonalához, 17 méterről laposan a hosszú sarkot vette célba, lövése balkapufa tövéről pattant a másik kapufa mögé a hálóba. 3-1.
A kétgólos vezetéssel gyakorlatilag eldőlt a meccs, mert bármennyire is járatosak játékosaink a mérkőzések végeredményének az utolsó pillanatokban történő elrontásában, azért nem nagyon volt elképzelhető, hogy az a KuTE, amelyik ezen a napon meglehetősen halovány teljesítményt nyújtott, majd pont az utolsó 5-6 percben táltosodik meg, és két gólt szerez, ezzel elveszi a KESE csapatától a bajnoki év harmadik győzelmét. A maradék idő lecsorgott a négy perc hosszabbítással együtt, a KESE pedig megérdemelten szerezte meg a győzelmet ezen a mérkőzésen. Azt hittük a mérkőzés végén, hogy a bajnokság 22. fordulójában elléphetünk az utolsó helyről. Aztán jött a hír, a Tiszagyenda borította a papírformát a Rákóczifalva 5-1 különbségű legyőzésével. Optimista szemmel az utolsó helyről való ellépést elhalasztottuk a jövő hétre, ugyanis a Cserkeszőlő legyőzésével akár kettőt is léphetnénk előre a táblázaton.