Kunhegyes ESE – Jászfényszaru VSE 0-4 (0-2)
A bajnokság célegyenesébe érkeztünk, utolsó előtti hazai mérkőzésünkön az élmezőnyhöz tartozó Jászfényszaru csapatát fogadtuk. Ellenfelünk több ok miatt sem tartozik a nagy kedvenceink közé. Egyrészt tagja annak az öt csapatból álló csoportnak, amely ellen jelen helyzetünkben nincs igazi esélyünk, mostanság úgy néz ki, hogy a bajnokság végén még a képzeletbeli dobogóra is felkapaszkodnak, reális esélyük van akár az ezüstérem megszerzésére is. Másrészt az egymás elleni meccseinken – főleg a jászságban – alapos verésben részesítettek bennünket, bár hozzá kell tennem, hogy Kunhegyesen egy éve sikerült egy pontot elcsípnünk, sőt az azt megelőző bajnokságban is 1-1 lett a végeredmény, az meg már igazi dicsőséges történelem, hogy a 2020-2021-es bajnokságban nem tudtak bennünket legyőzni idegenben 0-0, itthon pedig 2-1 lett az eredmény, záráskor pedig közvetlenül előttünk végeztek. Sajnos a jelen egészen más, míg ők évről évre újonnan igazolt játékosokkal erősítik keretüket, addig mi folyamatosan fogyunk. A harmadik dolog amiért nem szimpatizálunk az egykori egyik legnagyobb barátunkkal, az, hogy főleg az odaigazolt játékosok gusztustalanul nagyképűen és lekezelően viselkednek velünk. Történt már most is a szombati ifi meccsen, hogy a Fényszaru játékosai folyamatos, nagyképű beszólásokkal cukkolták a mieinket, sőt volt olyan 15 éves “jóllakott napközis külsejű” játékos is, aki még az edzőnknek is beszólogatott. Szerencsére akkor a sors megbüntette őket a viselkedésükért, mert 3-0 félidő után 3-4 lett a végeredmény a javunkra, ezt pedig akár pozitív előjelnek is tekinthettük volna.
A mérkőzés első perceitől többet birtokolta a labdát a vendégcsapat. Nem volt ez igazi, gyakori gólveszélyt magában hordozó fölény, de tény, hogy a labda jóval többet volt a mi térfelünkön, és igazából a Fényszaru volt a kezdeményezőbb, mi inkább csak vártuk a lehetőséget, ami nem nagyon akart eljönni. Teltek a percek, már közel negyedóra telt el a mérkőzésből, amikor egy baloldali támadásunk végén Tyukodi Attila került óriási ziccerbe, de ahelyett, hogy balról, vagy 12 méterről ellőtte volna a labdát a kapus mellett, a középen érkező Kocsis Tamáshoz próbált passzolni, de a labda nem jutott el a címzettig. Teljesen érthetetlen volt, hogy gólerős játékosunk miért nem fejezte be maga a támadást, egyrészt mert tényleg csak a kapussal állt szemben, másrészt közte és csatártársa között két jászsági védő is volt, tehát a bepassz eleve kudarcra volt ítélve. Túl sokáig nem volt időnk bosszankodni azon, hogy lesz-e még ekkora helyzetünk, mert még két perc sem telt el, amikor megszerezte a vezetést a Jászfényszaru. Egy jobboldali szögletet a rövidre lőttek be, a lepattanó labdát a vendégek találták meg, Regdánszki Máté pedig vagy 4 méterről a kapu baloldalába lőtte azt. Folytatódott a korábban látott játék, a vendégek irányítottak, de gyakorlatilag elfogyott a tudományuk a mi térfelünk közepén, igaz, hogy a mi támadásaink még odáig is csak ritkán jutottak el. A két kapusnak sokáig semmi igazi munkája nem volt. Ez így ment egészen a félidő utolsó percéig, de az is lehet, hogy a hosszabbításba fordult a játékidő, amikor egy jobboldali támadás végén a belőtt labda eltalálta egyik védőnk kezét. Igaz, hogy a labda nagyot csattant a kézen, de az teljesen természetes helyzetben, a test előtt volt, ettől függetlenül a játékvezető határozottan ítélt büntetőt. Az asszisztens tett olyan jelzéseket, hogy ő bizony vétlennek ítéli az esetet, sőt az asszisztensek számára előírt módon vonakodott lemenni az alapvonalra, aztán nagy unszolásra a játékvezető kiment hozzá egyeztetni, de végül mégis maradt az eredeti ítélet, a büntető, amiből Ludasi Martin biztosan lőtte a labdát a kapu baloldalába. (0-2) Érdekes, hogy már jó néhány alkalommal rúghattak ellenfeleink tizenegyest, de kapusunk egyszer sem találta el még az irányt sem, így esélye sem lehetett a védésre.
Szünet után sem igazán kapkodott egyik csapat sem. A vendégek birtokolták a labdát, de támadásaikat kényelmesen vezették, ezért volt idő a védekezésünket jól megoldani, mindenki mindig időben visszaért, amikor jelenése volt hátul. A KESE erejéből igazi támadásra nem futotta. Így telt el a második félidőnek csaknem a fele az unalmas játszadozás közepette már előfordult egy-egy melegebb pillanat, ekkor is inkább a mi kapunk előtt. A 63. percben egy jobboldali szöglet után, második kísérletből sikerült a labdát a kapu elé juttatni, a kellemetlenül pattogó labdát Vaszicsku Zoltán a hosszú kapufa közeléből sodorta a hálóba. (0-3) Eldőlt a meccs, érdekes módon ettől változatosabb lett, a nyíltabb játékból pedig alakultak ki gólszerzési lehetőségek, és nem kizárólag a vendégek előtt. Ekkor történt, hogy Kocsis Tamást középen ugratták ki, aki rutinosan fedezte a labdát, a meccs legnagyobb helyzete alakult ki azzal, hogy a vendégek kapusa visszahátrált. Csatárunk bevezette a labdát a kapu előterébe, majd a korábbiakkal ellentétben kevésbé rutinosan, 12 méterről nagy erővel mellbe lőtte a fényszarui kapust, aki akkor se tudott volna elugrani a labda elől, ha akar. Hamarosan ismét jött a büntetés a másik oldalon, védelmi zavarunkat – kapusunk kiáltására védőnk elengedte a labdát a mögötte tartózkodó ellenfélnek – Péter Gergő használta ki, megszerezte a Jászfényszaru negyedik gólját, ezzel húsz perccel a lefújás előtt beállította a végeredményt. A maradék húsz perc sem telt teljesen unalmasan, bár a vendégek nem szaggatták magukat további gólokért, de azért csak jöttek előre, még ha megfontoltan is, de a mieink is alakítottak ki támadást, sőt még egy további veszélyes lehetőséget is, de lövés helyett egy pontatlan beadás lett, amiből nem alakulhatott ki igazi gólhelyzet. Az idő lejárt, igazából egyik csapat sem bánta amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést.
A dobogóra pályázó Jászfényszaru közepes teljesítménnyel is biztosan szerezte meg a három bajnoki pontot, ezzel a második helyezett Jászberénnyel azonos pontszámmal, de eggyel rosszabb gólkülönbséggel harmadik helyen áll. A KESE letudta a találkozót, igazán sok kérdőjel nem volt túl sokáig a pontok elosztását illetően. Sosem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha a meccs első nagy helyzetéből mi szerezzük meg a vezetést, de az is nyitott kérdés marad, hogy a vendégek második gólja előtt ha a játékvezető nem akar mindenképpen büntetőt ítélni, akkor egygólos félidei hátrány után lett volna-e esélyünk szorosabb eredményre, esetleg egy meglepő pontszerzésre. Összességében a kialakult eredmény reális, a két csapat között van ekkora különbség jelenleg, de az események sorrendje nagyban megváltoztathatja a mérkőzést, egészen másképp alakíthatja a történéseket.