Célegyenesben a felkészülés

Két hét múlva folytatódik a bajnokság

A felnÅ‘tt csapat január közepén kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra. Az edzésekre eleinte teremben, majd vegyesen, az utóbbi héten pedig már csak szabadtéren került sor. A régen látott kemény tél sem igazán dolgozott alá a felkészülésnek, hiszen decemberben, mielÅ‘tt beköszöntött a hideg, elÅ‘tte kiadós esÅ‘, majd havas esÅ‘ esett, amely a nagy hidegben megfagyott, késÅ‘bb erre esett a , amit ha sikerült is letakarítani, alatta gyakran jégfoltok voltak. Az elsÅ‘ két hét egyébként is a ráhangolásról és a teremtornáról szólt, a szabadtéren csak hosszú távú futásokat tartott a csapat régi-új edzÅ‘je, Sós János.

A második hét végén Tiszafüreden vettünk részt a teremtorna selejtezÅ‘jén, ahol a házigazda simán végzett az elsÅ‘ helyen, így méltán jutott a döntÅ‘be. Amelyet hiába rendeztek Kunhegyesen, nekünk nem volt esélyünk ezen részt venni, mert csak a legjobb második jutott a fináléba, a mezÅ‘túri csoportban viszont az elsÅ‘ két helyezett egymással döntetlenül végzett, a mi második helyünk egyébként is érdekes volt, mert a Tiszaörs a nevezése ellenére nem jelent meg, így a Tiszaszentimre legyÅ‘zése csak három pontot jelentett. A mezÅ‘túri MAFC-Fegyvernek meccs döntetlenje megkönnyítette a Labdarúgó Igazgatóság dolgát a legjobb második személyének eldöntésében. Ezt követÅ‘en már nem készültünk teremre, de a következÅ‘ hétvégén a szabadtérre tervezett mérkÅ‘zést is bevittük a csarnokba, mert éppen akkor volt a legnagyobb víz és sár a pályákon. A következÅ‘ hétvégén viszont már szabadtéren és nagypályán találkoztunk a Kisköre csapatával, bár az eredmény sokadrangú, végül 4-3-ra legyÅ‘ztük vendégeinket. Még két vagy három mérkÅ‘zés van tervben, hétközben este valószínűleg Tiszagyenda lesz az ellenfél, hétvégén Fegyvernekre látogatunk, de elképzelhetÅ‘, hogy valamikor Tiszaszentimrével is mérkÅ‘zünk még a tavaszi rajtig

A játékoskeretben nem történt lényeges változás, ami mindenképpen pozitív, de a jelenlegi átigazolási szabályok nem is teszik lehetÅ‘vé a nagy mozgolódást. Biztosnak látszik, hogy az Å‘szhöz képest se érkezÅ‘, se távozó nem lesz, és csak azokra számíthatunk, akikre Å‘sszel is számíthattunk. Ahogy korábban említettem, az edzÅ‘ személyében változás történt. Sajnálatunkra Pádár Lászlómunkahelyi és családi okokra hivatkozássalnem vállalta tovább a felnÅ‘tt csapat edzÅ‘i tisztségét. Az egyesület vezetése megérti, hogy 3 munkahely mellett nem igazán tudta bevállalni a vezetÅ‘ edzÅ‘i posztot is. Baráti módon zártuk le a történetet, az sem kizárt, hogy akár már tavasszal látni fogjuk a KESE szerelésében. A játékosokat illetÅ‘en papíron jobban állunk, mint valójában. Az edzésken tizenegy-két játékos vesz részt rendszeresen, de már ez is jelentÅ‘s fejlÅ‘dés a nyáron tapasztaltakhoz képest.   Itt inkább az lenne az igazi lehetÅ‘ség az elÅ‘re lépésre, ha az egyébként igazolással nálunk rendelkezÅ‘ játékosok közül többen pályára lépnének azok közül, akik Å‘sszel nem tették. Legalább olyanok, akik az országban vannak, és gyakran a meccsek idÅ‘pontjában is Kunhegyesen tartózkodnak. A felnÅ‘tt keret tulajdonképpen két saját nevelésű fiatallal bÅ‘vült. Taschner Adrián és SzÅ‘ke Imre betöltötték a 16. életévüket, ezért felnÅ‘tt mérkÅ‘zésen is pályára léphetnek. Adrián kapusként, Imre pedig védÅ‘játékosként jöhet számításba, és enyhíthet az Å‘sszel gyakran megélt létszámproblémákon. A tavaszi rajtonamely február 25-én, szombaton, Cibakházán esedékesrögtön egy rangadóval kezdünk, és van miért revansot venni az augusztusi összecsapáson elszenvedett vereség miatt. Addig azonban még van mit tenni annak érdekében, hogy legalább az Å‘szi eredménysort produkáljuk, ha lehet, akkor 1-2 pontocskával többet tegyünk a zsákba. Bár konkrét célkitűzés továbbra sincs, a minimum a jelenlegi helyezés megtartása, de mostmár nagyjából tudjuk kitÅ‘l mire számíthatunk, ezért 1-2 fontos meccsen szerzett ponttal lenne lehetÅ‘ség közelebb lépni az élmezÅ‘nyhöz.

Ugrás az oldal tetejére ↑