Ismét a pályán, vége a téli pihenésnek

Felénél tart a felkészülés

Közepéhez érkezett a téli felkészülése a KESE felnÅ‘tt csapatának. Játékosaink január 15-én álltak edzésbe, a tréningek helyszíne eleinte a Sportcsarnok, illetve a környezÅ‘ utcák voltak. A hosszú távú futások a sáros pálya helyett az utcákon voltak, az erÅ‘sítésnek, valamint a nem túl sok labdás gyakorlatnak a Sportcsarnok adta a helyszínt. A felkészülés elsÅ‘ hétvégéjén volt a JNSZ Megyei kispályás bajnokság selejtezÅ‘je, ahol csalódásra nem végzett csapatunk továbbjutó helyen. Ezután azonban lehetett teljes intenzitással az edzésekre koncentrálni. Az idÅ‘járás – évek óta megszokott módon – akkor romlott el, amikor szükség lett volna a vásártéri pályára, így itt nem tudott edzeni csapatunk. A bajt tetézte, hogy bizonyos emberek örömüket lelik abban, hogy autóval összevágják az edzÅ‘pályánkat. Két hét után már csak szabadtéren zajlottak az edzések. Az utcai futások, illetve a műfüves kispálya lett a helyszín. A keretünk nem változott, távozni készülÅ‘ felnÅ‘tt játékosról nem tudunk, az átigazolási szabályok miatt ez télen nem is egyszerű, csak a felek megállapodása alapján lehetséges. Jelen állapot szerint érkezÅ‘ játékos sincs, bár eleinte úgy tűnt, hogy lesz egy visszatérÅ‘nk, de végül ez is lekerült a napirendrÅ‘l.  Az idÅ‘járás törölte az elsÅ‘ felkészülési mérkÅ‘zést, amely Fegyvernek ellen lett volna, így csak a harmadik hétvégén láthattuk idén elÅ‘ször nagypályán, edzÅ‘meccsen csapatunkat Karcagon, az új nagyméretű műfüves pályán. A KESE kiegyenlített mérkÅ‘zésen 2-2-re végzett, úgy, hogy mindkét csapatból voltak hiányzók, betegség, sérülés és egyéb okok miatt. Nyilván messzemenÅ‘ következtetést nem lehet levonni a látottakból, de kellenek a nagypályás meccsek, mert a február 24-én esedékes rajtig olyan állapotba kell kerülni, hogy a Szászberek elleni nagyon fontos idegenbeli meccsen, sikeres rajtot vegyünk. ElsÅ‘ ellenfelünk ugyanis a negyedik helyen tartózkodik, ráadásul tavasszal az összes meccsét hazai pályán játszhatja, így a mérkÅ‘zés számunkra a dobogós helyezés bebiztosítását, míg a berekieknek a felzárkózást jelentheti. A további idÅ‘szakban a hétközi edzéseken kívül február 10-én a Fegyvernek lesz az ellenfél, míg február 17-én ismét Karcagra utazunk. A hangulat jó, a tervezett edzésmunkát megfelelÅ‘ edzéslátogatással végzik játékosaink – bár akadnak akadályozó tényezÅ‘k – így ha az idÅ‘járás nem szól közbe, akkor három hét múlva a tavaszi szerepléséhez méltón folytathatja a bajnokságot a KESE felnÅ‘tt csapata.

Ugrás az oldal tetejére ↑