Egy rendhagyó bajnokság felénél – nehéz időszak a rajtig
Csapatunk két bajnoki év után kiesett a megyei I. osztályból, a tavalyi sikeres újoncév után nemigen gondoltuk, hogy ennyire rövid lesz az első osztályú tagságunk. Az okokkal már nem szeretnék foglalkozni, de az egyértelműnek látszik, hogy az egy évvel korábbi csapatunk még mindig az I. osztályban játszana. A bajnokság végén nem volt bűnbakok keresése, senkinek nem maradt adósa az egyesület, nyugodtan ment nyári szabadságra a csapat. Ezért is volt meglepő az a felfordulás ami a júliust és az augusztus jellemezte nálunk. Július elején az irányítás egy év után visszakerült szakosztály vezetését is ellátó ügyvezető elnök kezébe. A feltételek egy tisztességes felkészüléshez adottak voltak, már ami technikai részét illeti, volt pálya, amit a második hétre sikerült is használhatóvá nyírni, voltak eszközök, labda, zizi-nápolyi, csak a létszám volt nagyon kevés, amelyik fel akart volna készülni a következő évi bajnokságra.
Már az első találkozás is meglehetősen csúfos volt, egy bő fél kezdőcsapatra való játékos jelent meg az első találkozón. Bár ennél a többi alkalommal – egy kivétellel – több játékos volt a tréningeken, mégis nagyon gyenge volt a hozzáállás. Bár az edzőmeccsekre mindig összegyűlt a csapat, igazi edzésmunkáról nemigen lehetett beszélni a sok hiányzó miatt. A felkészülési meccsek eleinte még biztatóan is alakultak, bár már az elsőn egy újabb sérülés rontotta a helyzetet, Szóládi Soma dőlt ki hónapokra. Közben ment a háttérben a csapatunk szisztematikus szétverése, amiben a Kisújszállási SE járt élen, mint később kierült 4 meghatározó játékosunkra vetették ki a hálójukat, akik közül az átigazolási időszak utolsó napjaiban ketten – Imre Zoltán és Dobos Róbert – hozzájuk távoztak komédiába illő eseménysort követően, az utolsó pillanatban eligazolt Hajdu Zsolt is, az NB III-as Méhkerék csapatához, Egerdi Roland bejelentette a visszavonulását, Varga Gábor sérülése csak lassan gyógyult, bár ő is benne volt a kisúji négyesben, mégis maradt, Tóbiás Máté nyár közepén szenvedett közúti balesetet, várható volt, hogy ősszel, nem lesz játékra alkalmas. Ezért is volt nagyon fontos a másik kapusunk, Csontos Ádám megtartása, hiszen a vészkapusnak tekinthető Kocsis Norbert ujja is eltört a kiskörei homokfoci tornán, az ifinknek nem volt kapusa, az egyetlen számba vehető kapusjelölt, Taschner Adrián pedig még a kora miatt nem állhatott volna felnőtt meccsen kapuba az ősz folyamán. Bár Ádám is aláírt Kisújra, de aztán szencsére meggondolta magát és kérte, hogy az aláírását az átigazoló szerv tekintse semmisnek. Dobos Nándor Budapesten vállalt munkát, előbb a körülmények miatt nem készült el a sportorvosija, később már nem is igyekezett megcsináltatni. Közben Kocsis Tamás is tényként közölte, hogy külföldre készül, Németországban szeretne dolgozni. Így a bajnokság nyitányához közeledve kaotikus helyzet alakult ki, olyannyira, hogy már edzőmeccsre is alig tudtunk kiállni, egy embert a buszmegállóban szedtünk össze, illetve a létszámot növelni volt kénytelen a KESE elnöke is, így darabra megvoltunk Tiszaszentimrén, de egy másik edzőmeccset már le kellett mondani létszámproblémák miatt. Az átigazolási időszak végén – a távozók részéről tanúsított tisztességtelen magatartás miatt – lemondott Varga László edző is, amelyet az egyesület vezetése megértett, de a helyi vezetők mégsem dobhatták be a törölközőt, mert az a focicsapat végét jelenthette volna. Így a lemondást a vezetés elfogadta, de kérte, hogy a hetet még töltse a csapattal a tréner, az idő lehetőséget biztosított alkalmas, a tisztség ellátását vállaló személy, vagy személyek találására. Ez végül sikerült is, és nem kellett sokat keresgélni és könyörögni sem, Pádár László – akivel már előtte is tárgyaltunk, hogy valamilyen feladatot biztosítsunk számára – vállalta a felnőtt csapat vezető edzői tisztségét, segítője pedig Sós János lett, akire az egyesület jelenlegi vezetője 2004 óta folyamatosan számíthat, és bármilyen feladatot tisztességgel ellát a szakosztálynál. Mindkét edző játékosként is bevethető, bár nem kifejezetten díjazták a játékosi minőséget, de a vezetés végig azt szorgalmazta, hogy lehetőség szerint minél nagyobb időtartamban a pályán tudja a két rutinos vezért, akik a játékerőben meglehetősen összezsugorodott társaságot belülről irányítják.
Közben nemcsak az egyesületünket érintette a zűrzavar. A megye I-es csapatokat illetően is felröppentek hírek, amelyek leginkább a Túrkeve és a Csépa csapatát érintették. Erre tekintettel – mivel feljutásra alkalmas licenccel rendelkező csapat nem volt – Labdarúgó Igazgatóság megkereste a kieső csapatokat, így a KESE csapatát is, hogy a dolgok olyan alakulása esetén vállalnák-e a szereplést a I. osztályban. Komoly dilemmát vetett fel a kérdés, mert úgy gondoljuk, hogy egy bajnokságból magasabb osztályba kerülni nehezebb, mint egy magasabb osztályban bennmaradó helyen végezni. A kérdés olyan pillanatban merült fel, amikor egy lényegesen erősebb kerettel kieső csapatunk éppen szétszakadófélben volt, és várhatóan az előző évhez képest is egy meggyengült társaság indulhatott volna a megyei I. osztályban. A problémát az élet maga oldotta meg. Szerencsére a kérdés nem merült fel hivatalosan többet, így nem kellett nekünk bejelenteni döntésünket, hogy nem vállaljuk az indulást a megyei I. osztályban. A Túrkeve visszalépett, csapatát a megyei III. osztályba nevezte, míg a Csépa a nyári bizonytalanság ellenére is vállalta a megye I.-et. Ebből az következett, hogy a velünk együtt kieső helyen záró Kisújszállás élt a lehetőséggel, elindult a megyei I. osztályban. Utólag könnyen okos az ember, de mégsem igazán lehet eldönteni, hogy jelenlegi csapatunk a megye I.-ben tök utolsóként, a katicabogarat alulmúló pontszámmal állna a tabella végén, vagy a Tiszaföldvár, a Kunszentmárton, vagy éppen az igazolásai ellenére szintén meggyengült Kisújszállás mögöttünk lenne-e. A látottak, illetve a játékerő, vagy a nevek alapján kijelenthető a megye II. jelenlegi mindhárom dobogósa üti a felsorolt csapatok szintjét.
Visszatérve a saját portánkra, a távozók helyett szerettünk volna visszaigazolni csapatunkhoz volt KESE játékosokat, bár többször egyeztettünk velük, végül nem járt eredménnyel a kezdeményezés. Az edzőpáros szűk két hetet kapott arra, hogy a morálisan meglehetősen mélyen lévő, nem túl izmos társaságból próbáljon csapatot csinálni a bajnoki rajtig. Az előzmények után a legfontosabbnak a játékosok mentális felkészítése volt, mert néhány edzés után Murinho sem tudott volna egy számára többnyire ismeretlen keretből akár csapatrészenként is működő egészet összetákolni. Az edzők nem végeztek rossz munkát, a rendelkezésükre álló idő viszont kevésnek bizonyult.