Befejeződtek a 2015-16. évi küzdelmek
Sokáig tartott míg valamiféle reakció megjelent a témában ezen a honlapon, persze ez nem ok nélkül alakult így. A korábbi írásokból is lehetett érezni a bajnoki év eredményei miatt kialakult csalódottságot, de maga a felnőtt csapat helyezése az utolsó forduló előtt már tudott volt, ezért nemcsak ez volt a kivárás oka. Mára már egyértelművé vált, hogy a KESE nemcsak kieső helyen végzett, hanem osztályváltásra is kényszerült, jelenleg kialakult már a megyei II. osztály mezőnye, sőt elkészült a sorsolás tervezete is. Tényként kezelhető csapatunk ismételt kiesése, a másodosztályban történő indulása.
Magáról az elmúlt bajnoki évről nehéz lenne olyan véleményt – hangsúlyozom személyes véleményt – formálni, amivel nem illetjük kritikával a csapat, valamint a csapatot irányítók ténykedését. A KESE csapatai finoman fogalmazva is ellentmondásos körülmények között teljesítettek, érték el túl sok büsszkeségre okot nem adó helyezésüket. Az értékelést egyszerűbb a fiatalokkal kezdeni, annál is inkább mert a felnőtt csapat csak a jéghegy csúcsa, ahhoz hogy a felnőtt csapat a megyei I. osztályban szerepeljen népes utánpótlást kell versenyeztetni, csapatokat fenntartani, szerepeltetni.
A kicsik, az U7, U9, U11 és U13 korosztály részt vett a Bozsik Program körzeti tornáin, ami már önmagában sem csekélység. Az U7 és az U9 ősszel és tavasszal is 4-4 fesztiválon, az U11 és az U13 korosztály 5-5 tornán, valamint 2-2 futsalos téli teremtornán vett részt. Tulajdonképpen itt volt a legkevesebb gond, hiszen az összes rendezvényen részt vettünk, ezeken az eredmény sem elsődleges, de mégis bőven akadt sikerélmény játékosainknak. Akadtak ugyan problémák is, mindenhol változott a keret, de a távozókat bőven sikerült új igazolásokkal pótolni. Sok ügyes gyerek akad a mieink között is, ugyanúgy, mint a többi csapatnál, a Bozsik Program teljesíti célját, csak az nem látja benne az utánpótlás nevelés előre lépését, aki elvből nem akarja.
Feljebb – a legfiatalabb versenyszerűen működő utánpótlás csapatnál – az U16 korosztálynál már több a megoldandó feladat. A korosztály által elért helyezés tükrözi az erőviszonyokat, bár lehetne több is a megszerzett pontok száma, figyelembe véve a csapat átlagéletkorát nincs igazán ok az aggodalomra, hiszen csapatunk nagyrészt marad ebben a korosztályban, sőt még a következő évben is jóval fiatalabb lesz a megengedettnél. A vezetés számára az igazi gondot a szűkös létszám jelentette, ami gyakran abból adódott, hogy a legidősebbeket oda kellett adni az ifinek, mert nekik már a kiállás forgott kockán. A legidősebb játékosok nélkül pedig nyilván kevésbé tudott eredményes lenni csapatunk, mint az ellenfelek gyakran 1-2 évvel idősebb játékosai.
Az U19 korosztály számszerűen ugyanazt a helyezést érte el, mint a serdülők, mégis van különbség jócskán a két eredmény között. A csapatunk magja 7-8 főből áll, akik a korosztályban jó képességűek, a probléma akkor volt igazán égető, amikor közbejött valami – sérülés, eltiltás, iskolai vagy családi program – mert ilyenkor előfordult, hogy csak egy kezdőcsapatra való játékosunk volt, sőt kétszer létszámhiányosan – 10 fővel – állt ki csapatunk, amiért büntetőpontot is levontak tőlünk. Maga a csapat, az aktuálisan megjelenő játékosaival 50%-os teljesítményt nyújtott, a legtöbb gólt szerezte, de a tökutolsó után a legtöbbet is kapta. A gólkirály is a csapatunkból került ki. Ha két fordulóval a vége előtt sikerült volna az utolsó helyen végzett csapattól elszenvedett kínos vereséget elkerülni, akkor két hellyel is előrébb is lehetett volna végezni a szoros mezőnyben. Talán mosolyogtató, hogy a későbbi bajnok is hasonló képességű, mint a mi csapatunk, csak náluk bővebb volt a keret, így nem jelentett gondot az éppen hiányzók pótlása. Jellemző, hogy a bajnok elleni első meccsen 3 gólos vezetésről kaptunk ki az utolsó 10 percben. Viszont ezen a mérkőzésen kívül is voltak nyerhető meccsek, sőt igazán kiemelkedő csapat nem is volt a mezőnyben. Az elért helyezést csalódásként értékelem, gondolom a játékosok is így érzik, ugyanakkor valamennyien úgy gondoljuk, hogy ebben a mezőnyben a csapatunknak a dobogón kellett volna végezni. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az utolsó fordulóban csapatunk végig 10 emberrel játszva otthonában győzte le a harmadik Martfűt, akiknek a győzelem a második helyezést érte volna. Az előrelépést ebben a korosztályban az állomány létszámának megerősítése jelentheti, hiszen kiöregedő alig van a csapatból, viszont a túlkoros helyekre nőtt a pályázók száma. A bajnoki meccseket rendszeresen végig játszó játékosokat a leírtak ellenére dícséret illeti.
Elérkeztem a szakosztály érzékeny pontjához, a felnőtt csapathoz. Talán bele sem kellene kezdeni, mert még túl eleven a seb, de valamit muszáj írni. Csapatunk az előző bajnokságban, a jó tavaszi szereplésnek köszönhetően a 9. helyezést érte el. A mezőny szoros volt, 1-1 meccs eredményén helyezések múlhattak. Az ősznek szinte változatlan kerettel vágtunk, azonos edzővel, új szakosztáyvezetővel. A rajt nem volt fényes, de rosszul sem kezdtünk, hiszen 7 forduló után 9 pontunk volt, annak ellenére, hogy a Kisúj és a Rákóczi elleni hazai meccsbe pontok ragadtak bele. Ráadásul a Rákóczifalva elleni meccs pontját és egy büntetőpontot elvettek tőlünk a korábban részletesen leírt ok miatt. A 8. meccsen – korántsem kilátástalan összecsapáson – aztán nagy pofonba futottunk bele Szajolban, aminek több oka is volt, és ennek edzőváltás lett a következménye. Az ősz második felében a kialakult zavaros helyzetben, gyengült is a keret, és 5 pontot sikerült még szerezni, néhol nagy küzdelemben, néhol nagy balszerencsével, de voltak olyan meccsek is, amikor 8 nap alatt 18 gólt kaptunk, és ez már komoly, katasztrofális következményeket vetített előre. Az utolsó meccsekre azonban sikerült kimászni a gödörből, ami adott reményt a tavaszi folytatásra. A tavasznak új edzővel, pár új játékossal vágtunk neki, ekkor még úgy látszott sikerül elkerülni a kiesést, a 20. forduló után három csapat volt mögöttünk, a két kieső helyen tanyázó 8, illetve 11 pont hátránnyal. Pedig a két elveszített meccsen sem érdemeltünk vereséget, a Rákóczifalva ellen Szolnokon, a Fegyvernektől itthon kaptunk ki 2-1-re, olyan meccsen, amelyekben nemcsak a döntetlen, de még a győzelem is benne volt. A 20. fordulóban, Kunszentmártonban szereztünk utoljára pontot, a zsinórban elveszített 10 mérkőzést követően nem is lehetett máshol a csapatunk, mint a tabella legalján. Előbb nem túl félelmetes ellenfelektől, a Jánoshidától, majd Újszászon szenvedtünk sima 3-0-ás vereséget. Előbbi szétkontrázott bennünket, hiába volt nálunk jóval többet a labda, az ellenfél kontráival 4 helyzetből 3 gólt rúgott. Utóbbi, a nálunk semmivel sem jobb Újszász, pedig már fél perc után vezetést szerzett, és rácáfolt arra, hogy addig 21 meccsen összesen 12 gólt ért el, a kiegyenlített játékból sima lett a végeredmény. Pedig ezután jöttek az erősebb csapatok, akik ellen kivétel nélkül tisztességgel helyt állt csapatunk, szoros meccseken, de mindig kikaptunk. A Szajol ellen vezettünk, de az első félidő utolsó harmada elég volt, hogy a Szajol fordítson, és szünetre magabiztos előnyt szerezzen, a második félidőben a fölényünket nem sikerült realizálni. Tiszafüreden – a későbbi bajnok otthonában – sokáig döntetlenre állt, a második félidő közepén egy balszerencsés büntető, majd pár percre rá egy gyorsan elvégzett szabadrúgás pecsételte meg a sorsunkat. A Karcag kiegyensúlyozott küzdelemben jobban használta ki helyzeteit, ezért elvitte mindhárom pontot. Törökszentmiklóson nagyon megszenvedett az akkor bajnoki címre hajtó és élre álló hazai csapat, itt éreztük úgy, hogy az eredmény kialakulásában része volt a csongrádi játékvezetőknek is, az utolsó negyedórában egy véleményes büntetőből szerzett gólt a Miklós, ezzel kaptunk ki. Egy hét múlva tartalékos csapatunk háromheti gólképtelenség után szerzett gólt, de az akkor jó formában focizó Túrkeve, jól használta ki helyzeteit, és simán nyert. Az utolsó szalmaszálat a Csépa jelenthette volna, de kétgólos vezetésünk után a második félidőben fordítottak a teher nélkül – írhatom bohóckodva – játszó vendégek. Az Árokszállást szintén megizzasztottuk, bár a vezetést ismét egy balszerencsés büntetőből szerezte meg az ellenfél, és többször ott álltunk az egyenlítés kapujában, mégis egy hazai kontra után kétgólos vereség lett a vége. A zárófordulóban pedig a télen alaposan bevásároló – őszi utolsóból tavaszi elsővé előlépett – Jászfényszaru sokhelyzetes és sokgólos mérkőzésen úgy nyert simán ellenünk, hogy az első 10 perc után már kétgólos előnyben voltunk. Bár a második félidő elején még sikerült egyenlíteni, de ezután már csak jászsági találatot láthattunk.
Az egész bajnokságról elmondható, hogy a csapatunk állománya, játékereje alapján nem a leggyengébb a bajnokságban, hiszen a KuTE, a Tiszaföldvár, a Rákóczifalva, az Újszász, vagy a Kisújszállás semmivel sem erősebb csapat a miénknél, de mégis előttünk végeztek, tehát valamit jobban csináltak. Az őszünk meglehetősen hányatott volt, bár az eleje sem volt hibátlan, mégis gyűltek a pontok, volt egy pontlevonással büntetett, megérdőjelezhető adminisztrációs hiba, majd egy olyan edzőváltás, amelynek igazi okát talán senki nem tudja, de a csapatban hagyhatott nyomot, létszámban pedig egyértelműen gyengültünk. Az ősz második felét előbb a káosz, majd a kilábalás jellemezte. Akkor sikerült még néhány pontot összekaparni, ami biztatónak tűnt. A télen próbáltuk rendezni a helyzetet, de tavasszal sem voltunk eredményesebbek, mint az ősz második felében, sőt. Az igaz ugyan, hogy a meccseken szervezetten játszott csapatunk, és minden csapatnak méltó ellenfele volt, de ha ez a tisztességes helytállás, a játék, nem párosul gólokkal, pontokkal, helyezésekkel, akkor ez önmagában nem sokat ér.